Kr. e. 490. szeptember 12-én, ezen a napon zajlhatott le az ókori görög történelem egyik leghíresebb csatája. Legalábbis erre tudunk következteni Hérodotosz leírásaiból. Elevenítsük fel hát a történetet, annak izgalmas "kulisszatitkaival" együtt.
A perzsák és az athéniak Kr. e. 508-ban szövetségre léptek egymással, ám ezt az utóbbi megszegte azzal, hogy segítséget nyújtott az ázsiai nép által megszállt jón felkelőknek. A perzsák királyának, I. Dareiosznak ez éppen kapóra jött, hiszen így volt indoka leigázni még több görög területet.
(I. Dareiosz)
Hosszú évekig tartó készülődés után, Kr. e. 492-ben megindult egy flotta, ám balszerencséjükre olyan nagy viharba keveredtek az Athosz-foknál, hogy kénytelenek voltak visszafordulni. Két évvel később már a nyílt tenger felől támadtak, s közben számos szigetet sikerült leigázniuk. Mivel a lovasság partraszállásához széles szárazföldi szakaszra volt szükség, nem volt mindegy hol kötnek ki a perzsa csapatok. Ám szerencséjükre ott utazott közöttük valaki, aki erre pontosan tudta a választ.
Az Athénból húsz évre elűzött zsarnok, Hippiasz volt az aki Marathón partjához kalauzolta a perzsa hadat. Mivelhogy arrafelé volt egykori családi birtokuk, pontosan jól tudta, hogy az az egyetlen síkság ahol a lovasság fölényét képesek kihasználni az athéni nehézfegyverzetű gyalogsággal szemben.
Eközben Athénnak nem állt túl jól a szénája. Sorra hagyták őt cserben a segítséget ígért városok. Köztük a spártaiak is, akik utolsó pillanatban jelezték, hogy "késnek". No de miért is nem volt képes Spárta betartani ígéretét?
Tudni illik, egy vallási ünnepre hivatkoztak (Karneia), és azért nem indulhattak azonnal mert törvényt szegtek volna. Aznap volt ugyanis a hónap 9. napja, s a 9. napon nem indulhattak hadba, mert még nem jött el a holdtölte. Ott maradtak hát, s "gyönyörködtek" még egyet a nagy fényes égitestben, és csak utána indultak meg Attikába.
Hanem a perzsáknak már viszketett a talpa, igen hamar sikerült a part mentén letáborozniuk. Ekközben a görög seregek is odaértek, Miltiádész vezetésével, és felsorakoztak ellenségükkel szemben a marathoni síkon. Minthogy Athénnak 10 sztratégosza, hadvezére volt, s minden nap más látta el a fővezéri teendőket, igen nehezen tudtak egyességre jutni a döntő taktikát illetően.
(Miltiádész)
A csata napján éppen Miltiádészra került a sor, aki észrevette, hogy a perzsák lovassága eltünt a harctérrőr (talán itatni vitték a lovakat). Felismerte az előnyös helyzetet, s tudta "most vagy soha!", cselekedniük kell. Meggyőzte erről hadvezér társait is, s úgy döntöttek nem várnak tovább a spártaiakra. Összetrombitálták hát harcosaikat, s nekilódultak.
A két sereg közti több mint 1,5 kilóméteres sávot futva tették meg. A meglepett perzsák egyenesen őrültnek hitték a feléjük rohanó görögöket, hiszen azok lovasság és íjászok nélkül rontottak rájuk. Miltiádész határozott fellépése azonban mégis bevált. A perzsák egy részét a mocsárba, egy részét pedig a tengerbe szorították, a többieket pedig lemészárolták.
(A csata ábrázolása)
Dareiosz menekülőt fújt, s a megmaradt sereggel hajóra szállt. Attika megkerülése után terveztek kikötni, azonban Miltiádész rohamtempóban igyekezett utána katonáival. Mivel a király nem akart még egy kudarcot, így inkább hazahajóztak.
Elérkeztünk a legszebb részhez az egész történetben: Megérkeztek - akiket akkor már tulajdonképpen nem várt senki - a spártaiak. Megszemlélték a halottakat, gratuláltak az athéniaknak a győzelemhez, majd hazamentek.
A legenda szerint a győzelem hírét egy Philippidész nevű görög harcos vihette Athénba, majd miután átadta üzenetét ("Győztünk!"), összeesett és meghalt. A marathoni futó történetéről azonban a görög-perzsa háborúk leírója valójában mit sem tudott. Azt csak a II. században jegyezték fel:
"A marathóni csatáról egyébként az erkhiabeli Therszipposz hozta meg a hírt, ahogyan arról pontoszi Hérakleidész beszámol, a legtöbben azonban azt állítják, hogy Euklész teljes nehézfegyverzetben futott, a harctól kimelegedve, és a kapunál az első embereknek, akikkel találkozott, csak annyit mondott: - Üdvözöllek titeket!- és -Örvendezzünk!-, aztán nyomban kilehelte a lelkét."
Hérodotosz valójában csak annyit írt, hogy egy Pheidippidész nevű futárt küldtek Spártába az athéniak, a csata előtt, aki a 225 kilóméter távot mindössze 2 nap alatt tette meg. Innen pedig már ismerjük, hogy miért nem indultak el rögtön ígéretüket betartva a spártaiak.
Egy kis érdekesség, hogy az Athén és Marathón közti távolság egyébként 40 kilóméter nem pedig 42 mint az olimpiai versenyszámban. Csak az 1908-as londoni olimpia óta kell a hosszútávfutóknak 42 195 métert teljesíteni, ugyanis ilyen messze feküdt egymástól az olimpiai stadion és a windsori kastély királyi páholya, ahol az uralkodó fogadta a beérő versenyzőket.
( 1908-as londoni olimpia)
Forrás: RUBICON Történelmi Magazin
